Bár ennek a stockholmi garzonnak a tulajdonosa kifejezetten kiadás céljából vásárolta a lakást, nemcsak összecsapta a végeredményt, hanem kifejezetten lakályos, élhető és praktikus otthonná varázsolta a felújításra váró alapterületet.
Bár ennek a stockholmi garzonnak a tulajdonosa kifejezetten kiadás céljából vásárolta a lakást, nemcsak összecsapta a végeredményt, hanem kifejezetten lakályos, élhető és praktikus otthonná varázsolta a felújításra váró alapterületet.
Falak és ajtók helyett vászonfüggönyökkel választották le a tereket ebben a mindössze 36 m²-es, svéd garzonban. A hálószoba helyett a nappali légterében, egy dolgozósarok + minigardrób felett alakították ki a galériaágyat, így szabadon áradhat a természetes fény az egész helyiségben, és nem vettek el az alapterületből még egy alkóvnyi részt sem.
Egy évvel otthona megvásárlása után egy floridai tulajdonos pár úgy döntött, ideje hozzányúlni a kertben elhanyagoltan álló garázshoz, és egy csendes kis olvasó-vendégházzá alakítani. A házukhoz plusz életteret a limitált hely miatt nem tudtak toldani, ellenben egy 37 négyzetméteres garázs is járt az ingatlanhoz, amikor megvették, épp csak sohasem használták.
A nagy belmagasságot kihasználandó, ennek a svéd otthonnak az új tulajdonosa vertikális helyhasznosítással álmodta újra az enteriőrt. Szerette volna, ha a konyha és a fürdőszoba az első szinten helyezkedik el, míg egy tágasabb hálószoba egy mini ráadás nappalival a második szintre kerül.
Ennek a kis, tetőtéri lakásnak az új tulajdonosai egy belsőépítész stúdiót bíztak meg az átalakítási munkálatokkal Spanyolországban. A fiatal pár egy bohém hangulatú városi kuckót szeretett volna a korábban elhanyagolt, sötét lakás falai közé varázsolni, és a hozzáértő csapat segítségével sikerült is az álmuk.