kis terek kis lakás minilak mini otthon

Nem tudunk betelni a mobilház-megoldásokkal, így megint csak egy kerekeken álló miniotthont hoztunk a blogra, méghozzá parasztház stílusban. A házhoz tartozik egy hívogató terasz is, kerti asztallal és padokkal, valamint egy medencével. A fehérre festett guruló házban egy fiatal házaspár él két lányával Kanada legnyugatibb részén.  

 

Az egész kis helyen való együttélés igazán összehozta a családot; segít minimalizálni a használati tárgyaikat, helyette pedig a közös minőségi időtöltésre koncentrálhatnak, és nem a rendetlenség eltakarításával kell foglalkozniuk - mesélik. Akkor döntöttek a kisházas élet kipróbálása mellett, amikor már eladták korábbi otthonukat, és épp egy nagyobb ház építésén munkálkodtak. Végül úgy döntöttek, egyszerűsítik az életüket, és miniotthonra váltanak. 

A ragyogóan fehér, cédrus burkolatú apró ház kerekeken ül ugyan, de a család elégedett a hellyel, ahol épp áll, a szüleik tulajdonában álló telken, egy erdő közelében. A két gyereknek különálló szobája van, a konyhában pedig az egész család tud együtt sütni-főzni. A nappali hálószobaként is funkcionál, kinyitható kanapéval és kandallóval. A fürdőszobában pedig még egy átlag méretű kád is elfért. 

Na de hol tartják a ruhákat? - merül fel az örök kérdés. A felnőttek ruháit két magas, keskeny szekrény rejti, a lépcsők alatti rekeszekben pedig elférnek  a játékok és könyvek. A felső szinten lévő hálókban kompakt polcos elemek kihúzható dobozaiban tárolják a gyerekruhákat. 

kis terek kis lakás minilak mini otthon

kis terek kis lakás minilak mini otthon

kis terek kis lakás minilak mini otthon

kis terek kis lakás minilak mini otthon

kis terek kis lakás minilak mini otthon

kis terek kis lakás minilak mini otthon

kis terek kis lakás minilak mini otthon

kis terek kis lakás minilak mini otthon

kis terek kis lakás minilak mini otthon

Tetszett a bejegyzés? Kövess minket facebookon!
 
Szívesen nézegetsz inspiráló képeket szép otthonokról? Kövess minket új instagram oldalunkon!

Az alábbi galériára kattintva a képek nagyban, eredeti méretben is megtekinthetők. (A galériát megnyitva, a jobb felső sarokban a teljes képernyős módot kiválasztva.) Érdemes klikkelni, szép, nagy felbontású képek is vannak a házról. :) 

kis terek kis lakás minilak mini otthon

Képek forrása: itt.