Bár ennek a stockholmi garzonnak a tulajdonosa kifejezetten kiadás céljából vásárolta a lakást, nemcsak összecsapta a végeredményt, hanem kifejezetten lakályos, élhető és praktikus otthonná varázsolta a felújításra váró alapterületet.
Bár ennek a stockholmi garzonnak a tulajdonosa kifejezetten kiadás céljából vásárolta a lakást, nemcsak összecsapta a végeredményt, hanem kifejezetten lakályos, élhető és praktikus otthonná varázsolta a felújításra váró alapterületet.
Egy kis nappali, étkezőasztal, konyhasarok, hálószoba, mini fürdőszoba - ez mind megvalósítható 13 négyzetméteren! Ebben a kis, vidám kuckóban legalábbis sikerült mindegyik helyiséget, sarkot kialakítani - méghozzá úgy, hogy a világos színek, a jól bevált fehér burkolatok és melegséget sugárzó fa elemek mellett rengeteg vidám, üde szín is helyet kapott a falak között.
Kis alapterületű lakásoknál megszokott, hogy a térérzet növelésének érdekében elhagyják a tömör falakat, és valamilyen más térelválasztó megoldással élnek. 45 négyzetméter azonban bőven megengedne egy nappali plusz hálót, akár egy kádas fürdőszobát és külön mellékhelyiséget is, így érdekes kivitelezés ez a falak nélküli enteriőr. És ha a falak elhagyása nem lenne elég, az egész belső tér ragyog a fehér színtől, ami visszaveri a szabadon áramló természetes fényt, ettől még nagyobb és tágasabb a térérzet. Elegáns, kicsit extravagáns, finom, nőies, gyönyörű lett a végeredmény.
Nem tudunk betelni a mobilház-megoldásokkal, így megint csak egy kerekeken álló miniotthont hoztunk a blogra, méghozzá parasztház stílusban. A házhoz tartozik egy hívogató terasz is, kerti asztallal és padokkal, valamint egy medencével. A fehérre festett guruló házban egy fiatal házaspár él két lányával Kanada legnyugatibb részén.
Falak és ajtók helyett vászonfüggönyökkel választották le a tereket ebben a mindössze 36 m²-es, svéd garzonban. A hálószoba helyett a nappali légterében, egy dolgozósarok + minigardrób felett alakították ki a galériaágyat, így szabadon áradhat a természetes fény az egész helyiségben, és nem vettek el az alapterületből még egy alkóvnyi részt sem.